Az admincsapat
A Vezetőség már évek óta együtt dolgozik, hogy egy szuper admin csapatot hozzanak össze.
A Vezetőség már évek óta együtt dolgozik, hogy egy szuper admin csapatot hozzanak össze.
A szerver a saját magunk által készített scriptekbőlépül fel. Az egyedi modellezéseinkről nem mondunk semmit, legyen valami meglepetés, amikor felnéztek a szerverünkre.
Szerverünk kompatibilis az alábbi operációs rendszerekkel: Windows XP, Windows 7, Windows 8, Windows 10 és Windows 11.
Az új szervergépnek és DDOS védelemnek köszönhetően a szerver lagmentesen fut.
Szerverünk 2014 tavaszán nyílt, azóta évről évre gyarapodik a létszám.
Serial rendszerünknek köszönhetően lehetetlen feltörni mások felhasználóit.
A szerveren lévő RP közösség Magyarország egyik legjobb MTA RP szerver közösségének mondható.
Szerverünk Fejlesztő csapata folyamatosan dolgozik a szerveren megtalálható kissebb-nagyobb hibák kijavításán.
A "CSOMAGSZÁLLÍTÓ" munkánál nincs más dolog, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre. Amint ezt megtetted, ülj be az egyik Csomagszállító járműbe majd szállítsd ki a 10 darab csomagot a sárga négyzettel jelölt helyszínre. Ha végeztél a csomagok kiszállításával, térj vissza a csomagszállító telepre, majd állj be a járművel a piros négyzettel jelölt helyre.
A "FAVÁGÓ & SZÁLLÍTÓ" munkánál nincs más dolog, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre.Amint ezt megtetted, ülj be az egyik Fa-szálító járműbe majd menj el egy zöld négyzetekkel jelzett területre.Fontos, mielött elindulnál bizonyosodj meg arról, hogy van nálad balta. Ha megérkeztél, szállj ki a járműből, majd menj oda az egyik fához és kezd el kivágni. Nyomd a bal egér gombot amíg ki nem dől a fa. Amikor kidőlt, kezd el a vágni a rönköt is, ezzel felvágod a fát. Ha a kezedbe kerül egy rakat fadeszka, menj a Fa-szálító jármű hátuljára, majd várd meg amíg a karaktered felpakolja a kezedben lévő fát. Ezt a lépést tedd meg nyolcszor utána térj vissza a Favágó telepre és menj be a járművel a piros négyzettel jelölt területre.
A "FARMER" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre. Amint ezt megtetted, menj oda az NPC-hez, és kattints rá. Egy kis ablakot fogsz látni magad előtt. Kattints a zöld "Pipára". Hogyha ez megtörtént, ülj be az egyik kombájn-ba majd menj el a sárga Checkpointba. Két féle MiniGameval is találkozhatsz a munka során. Az egyiknél a Számítógép egerével kell kattintani azzal a gombbal, amelyik jelzi a képernyő közepén lévő minta. A másiknál a Billentyűzet nyilaival kell játszadoznod, aszerint, ahogy a képernyő közepén lévő karika mutatja. Középen, lent mutatja, hogy mennyit csináltál jól, és mennyit rontottál el. Minél több Checkpointot csinálsz, annál több pénzt fogsz keresni, amikor leadod a munkálatot. Ha meguntad, tedd vissza a helyére a Kombájnt, menj vissza az NPC-hez és kattints rá. A piros "X" megnyomásával már meg is kapod a pénzt.
A "HORGÁSZ" munkához nem kell elmenned a Városházához. Azonban kell venned egy Horgászbotot, amit az Északi benzinkúton tudsz megtenni. Ha megvan, menj el egy vízparthoz. majd kattints rá a vízre. Akárcsak a valóéletben, itt is türelmesnek kell lenned halászat közbe. Hogyha egy Hal akad a horogra, egy újabb MiniGamet fogsz látni, viszont ez most teljesen más,mint eddig. Egy kékes mintát fogsz látni a képernyőd közepén. Itt az a lényeg, hogy amikor a kék nyíl elindul az egyik irányba fent kell tartanod a kék csíkon a billentyű nyilak segítségével. Tartanod kell egy kis ideig majd ha megvan, az Inventorydba lesz a hal, amit a Halász-nál tudsz eladni. A Halászt a Térképen egy Sárga ember Iconnal jelöltük.
A "KAMION SOFŐR" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre. Amint ezt megtetted ülj be az egyik Teherautóba majd menj el a sárga Checkpointal jelzett területre. Összesen 5 helyszínre kell kiszállítani a termékeket a kamionnal. Ha ezt megtetted, térj vissza a piros Checkpointhoz majd menj bele. Ha belementél, megkapod a pénzt. Minél kevesebb kárt teszel a Kamionon annál több pénzt fogsz keresni a végén.
A "KERTÉSZ" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre. Ha megérkeztél, beszélj a bejárat mellett álló NPC-vel, majd kattints rá a zöld "Pipára". Ezután egy sárga Checkpointtal fogja jelölni a térkén,hogy melyik növényt kell lemetszeni illetve gondozni. Ugyan úgy, mint a "Farmer" munkánál itt is ugyan az a két féle MiniGamet kell majd végrehajtanod. A "Kertésznél" nincs megszabva, hogy mennyit kell csinálnod, szóval amíg meg nem unod gondozhatod a növényeket. Ha már meguntad ismét beszélj az NPC-vel, majd kattints rá a piros "X"-re, ezzel meg is kapod a fizetést.
Az "ÚTTISZTÍTÓ" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre, majd beülni az egyik járműbe. El kell menned a sárga Checkpointtal jelölt területre, majd beleállni. Összesen 25 szemetet szedhetsz össze a munkával egyszerre. Ha kész vagy a melóval, menj vissza az Úttisztító telepre, majd állj be a piros Checkpointba, ezzel a fizetésed is megkapod.
A "SZEMÉT SZÁLLÍTÓ" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre. Ha ezt megtetted, ülj be az egyik Szemét-szállító járműbe majd menj el a sárga Checkpointtal jelzett területre. Állj be a Szemetes konténer mellé,majd várj egy pár másodpercet, amíg felpakolod a szemetet a járműbe. Egyszerre összesen csak 20 darab szemetet szedhetsz össze. Ha kész vagy a melóval, menj vissza a piros Checkpointhoz majd állj bele, és már meg is kapod a pénzt a nehéz munkálataidért cserébe.
A "LAKATOS" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán. Ha ezt megtetted, írd be a Chat-re, hogy /copykey és a kulcsnak az ID-jét, amit másolni szeretnél.
A "PIZZA FUTÁR" munkánál nincs más dolgod, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre, majd felülni az egyik motorra. 5 darab pizzát kell kiszállítanod a sárga Checkpointtal jelzett területekre. Ha kézbesítetted a Pizzákat, térj vissza a Pizzázóhoz majd menj be a piros Checkpointba, ezzel meg is kapod majd a fizetésed.
A "VADÁSZ" melót, akárcsak a Horgászatot nem kell felvenni a Városházán, azonban kell Lőfegyver és kés hozzá. Vadász szezon minden nap 12-22 óráig tart. A várost körül-vevő erdőkben található farkast,medvét vagy épp rókát le kell lőnőd, majd megnyúznod. A megnyúzáshoz szükséges a kés. Oda kell menni az állat holttestéhey, végül pedig rákattintani, késsel a kezedben. Ugyan úgy, mint a "FARMER" munkánál, itt is be fog hozni két féle MiniGamet, amit ha jól megcsinálsz, megkapod az állat egyik részét, ami lehet a Medve feje, a Farkas foga vagy a Róka bundája. Ezeket az Itemeket az Erdésznél tudod eladni, aki az erdőben lakik egy kis faházban. Érdemes a Vadászat előtt egy fegyverengedélyt és egy vadászengedélyt igényelni a Rendőrségtől illetre Sheriffségtől, ugyanis ezek nélküli vadászat esetén megbüntethetnek.
A "VILLANYSZERELŐ" munkánál nincs más dolog, mint felvenni az állást a Városházán, majd elmenni a térképen bejelölt helyre, majd beszélni az NPC-vel. Nyomj rá a zöld "Pipára" majd ülj be az egyik járműbe és menj el a sárga Checkpointtal jelzett területre. Ha oda értél, szállj ki a járműből és menj bele a sárga Checkpointba. Ennél a munkánál is MiniGameket kell csinálnod. Egy Villanyoszlopnál 3 MiniGamet kell megcsinálnod, aztán mehetsz a következő területre. Ha végeztél a munkával, menj vissza a piros Checkpointhot majd beszélj az NPC-vel,ezzel meg is kapod a pénzt.
Tulajdonos & fejlesztő
Tulajdonos
Webfejlesztő